És sírva suttogtam: Gyere vissza!

______________________________________________

"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok.

Félek hisz napjaim csak vele boldogok.

Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni.

S attól is félek, hogy el fog engem feledni.

Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret.

Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet.

Tudom, hogy szeret, de én mégis félek.

Félek hisz nélküle mit sem ér az élet.

Félek, mert nem vagyok biztos semmiben,

Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben.

De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet,

Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek."

______________________________________________

Gyűlölök

A szobám sarkában hangosan zokogok,

Kezemben véres pengét szorítok,

A vér ellepte már fehér a szőnyeget,

De érzem a kínzó életet

Éjjel van s a parkban ülök,

Egyedül csak élni GYÜLÖLÖK,

Gyilkos kés a társaságom,

A leges legjobb barátom.

Tudom most megteszem,

Nem gondolkodom cselekszem,

A kést gyomromba döföm,

Az egyetlen örömöm.

Üvöltésem megtöri az esti csendet,

Most először rám figyelnek,

Mentő közeledik, utolsó erőmből még futok,

Egyedül akarok lenni mikor mindenkit itt hagyok.

Érzem gyengülök fehéredek,

Egy utolsót kérdezek,

MIÉRT KELLETT ENNYIT SZENVEDNEM?!

Ezt már sosem tudom meg.

-Jaj szegény lány! Vajon miért tette?

Akkor mondtad volna mikor még éltem,

Most bezzeg mind rám figyel,

Hát EZÉRT mentem el.....

______________________________________________

Álnok kígyóként fonja be a tested,

Kínzó görcsként lüktet nap-nap után benned.

Szinte már úgy érzed: várod már a "hóhért",

S mindent odaadnál egy őszinte szóért.

Mert súlya van minden egyes kimondott szónak,

S ha rájössz, hogy tévedtél - vezekelhetsz holnap.

De akkor már késő hiszen ráébredtél:

Hiába bánod már, mindent elvesztettél...

______________________________________________

Nem akarom

Mikor szemedbe nézek,

Belül csak vérzek.

Arra gondolok, mit tettem Veled,

Mennyi fájdalmat okozhattam Neked.

Ekkor mindig az jut eszembe,

Mit mondtak még régebben a szemembe:

"Nem tudlak szeretni,

Próbálj meg feledni!"

Nem akarom, hogy azt érzed,

Mit akkor én éreztem,

Nem akarom, hogy megtudd, milyen

A reménytelen szerelem.

______________________________________________

Gyilkos

Nagy üres szoba. Csak én vagyok benne,

Meg egy fekete ruhás nő, kötéllel a kezében.

Arca rohadt, zöld, ruhája szakadt, piszkos,

S hathatvanhat szerepel a nevében.

A nő csak fekszik. Élettelen. Rideg.

Ha csak ránézek a kezem remeg.

Odamegyek hozzá, fölé hajolok,

S csak egy 'jajj' mit szám még elrebeg.

Hirtelen nekem esett a kötéllel.

Nyakamhoz szorította nagy hévvel.

Nem szóltam semmit, csak néztem

Hogy hogy vet véget az életemnek.

S csak szorította, ahogy bírta,

A kötél nyakamat teljesen átvágta

Vér csordult ki fehér számból,

S tudtam, nem kelek már fel a földről.

Kileheltem az utolsó cseppig életem,

De tudtam, többé már nem vétkezem.

A fekete ruhás nő felállt mellőlem,

S csak állt némán felettem.

Majd lerántotta magáról a csuklyát,

S azzal együtt levette az álcát.

Egy szőke hajú kékszemű lány állt felettem...

Én voltam az, ki saját magam megöltem.

Love story

Volt egy szép lány, aki egy szép fiút szeretett.

Mindent megtett érte, amit csak lehetett.

Szerették is egymást hosszú évekig

Szerelmükkel elvitték egymást az egekig.

S egyszer, egy hűvös esti éjszakán

Folt látszódott a szép fiúnak nyakán.

Mikor a fiú a történetet elkezdte mesélni,

A lány szeméből forró könnyek csordultak ki.

Mindennek vége!- ordította zokogva,

S zokogott tovább, hazafelé rohanva.

A fiú is megejtett néhány kósza könnyet,

S becsukta magában e szerelemről szóló könyvet.

Másnap az új barátnőjével sétálva,

A szép lányt az úton meglátta.

A lány is megpillantotta ő exét,

S döntött; Végleg lezárja e mesét.

Kamion közelgett, óriási furgon,

S vezetője nem vette észre a szép lányt az úton.

Egy óriási csattanás csak, mit hallani lehetett,

S a szép lány a földre már holtan esett.

A szép fiú sírt, s ordított, ahogy a torkán kifért

De ez ekkor sajnos már semmit nem ért.

Barátnője odament, s vigasztalta:

-Nem a Te hibád! Gyere szépen haza!

-Nem mozdulok innen, őt el nem engedem,

Bármi is történt, még mindig őt szeretem!-

S könnyeket hullatva ölelte holt kedvesét,

S nem hagyta befejeződni így e szép mesét.

Fogta hát a zsebkést, mit mindig magánál tartott,

S a lány hívó szaván kívül mást nem hallott.

Magába döfte, majd ő is holtan esett össze,

Csak azért, hogy a szép lányt örökre szeresse.

Volt egy szép fiú, aki egy szép lányt szeretett,

Mindent megtett érte, amit csak lehetett.

Szerették is egymást életük végéig,

Szerelmükkel elvitték egymást az egekig.